Bennem van a hiba?

22 éves egyetemista lány vagyok, ennek ellenére/ezzel együtt nem volt még komoly kapcsolatom. Határozott, komoly, két lábbal a földön járó, őszinte, de nehezen megnyíló ember vagyok és ezek egyike sem könnyíti meg az ismerkedést. Ha azonban ez mégis megtörténik rendszerint semmi nem lesz belőle. Nem tudom, hogy miért vagyok ennyire szerencsétlen, de eddig vagy csak idiótákkal (már bocsánat) hozott össze a sors vagy ha pedig véletlenül mégsem és még a szimpátia is kölcsönös volt, akkor mindig volt egy de… De foglalt… De nem ér rá… (Tényleg nem ért rá, megpróbáltuk…) De nem akar komoly kapcsolatot… És ennél a mondatnál jön mindig a kérdés (többször is hallottam ezt a mondatot), hogy bennem van a hiba? Tényleg nem akar vagy csak velem nem akar? Nem tudom. De az is tény, hogy ezek a visszautasítások egyre inkább a kedvemet és az amúgy sem túl nagy önbizalmamat veszik. Ráadásul mostanában mindenki nekem szegezi a kérdést: „… és a fiúk? Ennyi idősen én már férjnél voltam!” És mindezek miatt kicsit rágörcsöltem erre a témára, holott tudom, hogy nem késtem még le semmiről. De közben van, hogy a fél karomat odaadnám, csak hogy valakihez hozzábújhassak, valaki megcsókoljon, hogy valakinek végre én kelljek, ne csak egy lány egy éjszakára. Nem tudom, hogy tényleg velem van a baj és nekem kellene valamit változtatnom vagy egyszerűen várjam ki a hozzám illő férfit? És mit tegyek, hogy ne keressem mindenkiben a potenciális párjelöltet?

 

Kedves Mályva!
A párkapcsolatok kialakulásában nagyon meghatározó, hogy milyen impulzusokat, nonverbális jeleket küldünk a külvilág felé. Írtad, hogy zárkózott, de őszinte és komoly lány vagy. Azt gondolom, hogy ez egyike sem zárja azt ki - még együttesen sem - hogy legyen párkapcsolatod. Ezekkel a tulajdonságokkal nincs semmi baj.Ha azonban metakommunikációval azt küldöd a külvilág felé, hogy "jaj én olyan zárkózott vagyok, meg komoly, hogy tényleg képtelen vagyok egy kapcsolatra, pedig majd meghalok érte", akkor ezt pontosan "leveszik" a fiúk. Azt érzik, hogy olyan lánynak érzed magad, aki nem tartja magát alkalmasnak egy normális kapcsolatra - hiszen ezt üzened folyamatosan - így az ő válaszuk is hasonló. Talán erősek ezek a szavak, de kérlek, ne haragudj érte. Csak szerettem volna kisarkítani, kicsit kontrasztosabbá tenni, hogy jobban érzékeld azt, mennyire számít, hogy mit üzenünk a külvilágnak. Ha megengedőbb lennél önmagaddal, és el tudnád fogadni azt, hogy igen, most nincs kapcsolatom, mert valószínű legbelül ezt akarom. Azért írom, hogy legbelül, mert ugyan vágysz rá, - hiszen ezt problémaként meg is fogalmazod - de legbelül az a kis őszinte ősnő nem vágyik rá. Ezen kellene dolgoznod. Hogy elfogadd, vannak időszakok, amikor az ember nem vágyik rá, és nem bünteti magát emiatt, hanem igyekszik ebben az állapotában is szeretnie önmagát.Mindegy mit mond a környezet, hogy már követelőzik acsalád, Te akkor is elfogadod ezt az állapotodat.
A másik fontos dolog az, hogy ha Te nem tartod magad jónak, elég jónak, nem bízol magadban, nem hiszel abban, hogy Te egy klassz lány vagy, nem vagy tisztában az értékeiddel, akkor nem tudod elhitetni a külvilággal azt, hogy igen "én kellek neked!". Ha egy nőnek nincs önbizalma, ha egy nő nem szereti önmagát, akkor hogyan várhatná azt, hogy mások is értékeljék és szeressék? Azt tanácsolom, hogy gondolkozz el magadon, és próbáld megengedni magadnak azt, hogy éppen nincsenek fiúk. Higgyj abban, hogy nem lesz ez mindig így. Fontos, hogy legyenek olyan tevékenységeid, amiben maradéktalanul jól érzed magad. Talán láttál már olyan embereket, akik a hétköznapokban jelentéktelennek tűntek, ám amikor olyan környezetben láttuk őket - akár sport közben, vagy munka közben, amit ő nagyon szeretett csinálni- egészen kivirultak, más lényekké , vonzó, sugárzó emberekké váltak. Hidd el magadról, hogy Te is tudsz valami olyat, amit más nem. Keress olyan elfoglaltságokat, amit élvezni tudsz, amit kedvvel és örömmel végzel. Hidd el, egészen megváltozik az, amit üzensz majd a külvilágnak, ha ezeknek a tevékenységeknek tudsz örülni, sikerélményeid lesznek és ezáltal magadat is jobban szereted. Mát fogsz sugározni, ezáltal szerethetőbbé válsz mások számára is!
Ha nem sikerül egyedül végiggondolnod és megvalósítani ezeket, és úgy érzed, hogy segítségre van szükséged, keress bátran!
Távolság esetén is van megoldás!


Üdv:
Bibók Bea
Párkapcsolati tanácsadó
Szextanácsadó
30-9345-094
www.pair-re-pair.webnode.hu



Elérhetőség

Bibók Bea 30-9345-094

Szexuálterapeuta, szextanácsadó
Párkapcsolati tanácsadó

1051 Budapest, V.ker.
Vigadó u. 2.
MAHART-HÁZ
4.e. / 414.szoba



Megközelíthető:

- 1-es metróval a Vörösmarty térre, onnan 100 m séta a Duna felé. A MAHART ház az utca jobb oldalán a Vigadó utca és az Apáczai-Csere János utca sarkán van.

- 105-ös busszal




0036-30-9345-094



Kezdőlap

Nincs bejegyzés.