Hogy segítsek páromnak feldolgozni a gyerekei elvesztését?

Kedves Szakértő!
Középkorú pár vagyunk,mindketten elváltunk, 18 és 22 éves korú gyerekeink vannak. Az enyéim velem egyházban élnek,de önálló életvitellel,egyetemisták. Párom és elvált felesége nem tudták eladni a nagy,közös házukat,ezért a gyerekek anyjukkal az emeleten laknak,párom a földszinten.Imádja a gyerekeit,napi kapcsolatban tudott így lenni velük. Én ritkán zavartam meg a kapcsolatukat,inkább ő jött hozzám. Exneje most bejelentette, hogy férjhez megy,és a gyerekekkel elköltözik a házból 25 kilométerre,majd külföldre. Új férje külföldi. Párom a hírtől összeroskadt. Kérte a gyerekeket,maradjanak vele a szülői házban,de ők az anyjukat választották. Én őszintén szólva megkönnyebbültem,mert nála mindig a gyerekek voltak az elsők,a mi kapcsolatunk csak utána jöhetett. Sokszor éreztem háttérbe szorítva magam a felnőtt gyerekek miatt. Párom azonban a hír óta értelmetlennek látja az életét és öngyilkosságról beszél. Nekem rosszul esik,hogy ott állok mellette,de nem akar velem lenni,csak egyedül.Egy hónap múlva költöznek a gyerekei,de napról napra rosszabb állapotban van. Hogyan segítsek neki?Vajon kibírja-e a kapcsolatunk,vagy pedig egy depressziós embert kapok?

Kedves Kérdező!
Sajnos azt kell írjam, hogy a párjának a reakciója a "gyerekei elvesztésé"-re túlzott, hiszen a gyerekek felnőttek. Már ők sem igénylik a napi kapcsolattartást, sőt ebben a korban már a gyerekek szárnypróbálgatásai zajlanak, ami azt jelenti, hogy próbálkoznak az önálló élettel. Lehet az is, hogy éppen ezért akartak az anyjukkal menni, mert talán vele függetlenebb, érzelmileg is egészségesebb kapcsolatot alakítottak ki.
Párkapcsolati szempontból sem egészséges a párjának a viselkedése, hiszen már ilyen korú gyerekekkel meg lehet és meg is kell értetni azt, hogy a szülők nincsenek jól. Napi kapcsolatot, vagy nem napi kapcsolatot, de jó kapcsolatot lehetett volna úgyis ápolni, ha a párja Önhöz költözött volna. valószínűnek tartom, hogy Önnek sem esett jól, hogy a kapcsolatukat alárendelte a gyerekeivel való kapcsolatnak.
Azt erősen túlzásnak érzem, hogy párja értelmetlennek látja az életét és öngyilkosságról beszél. Mindenképpen azt tanácsolom, hogy kérjen segítséget egy pszichológustól a párja. A ragaszkodást és a gyerekein csüggést is egy olyan fajta kapaszkodásnak érzem, ami azt sejteti, hogy segítségre van szüksége.
Ön annyiban tud segíteni, hogy kapacitálja, keressen egy pszichológust. A gyerekeket már korábban el kellett volna engedni egészségesebb módon, az ilyen korú gyerekek már nem igénylik az "imádatot" és majomszeretetet.Ez a szülő részéről egy nagyon önző hozzáállás, láthatóan ne akarja hagyni, hogy a gyerekek felnőjenek.

Üdvözlettel:
Bibók Bea
párkapcsolati tanácsadó
30-9345-094