Mit tegyek, ha unalmas a pasim?

Kedves Bea,

33 éves nő vagyok, a párommal kb. fél éve vagyunk együtt. Szeretem őt, nagyon jó ember, de sajnos a szexben nem vagyunk egy hullámhosszon –
írja egy olvasónk a Válaszkeresőn. – Én többször igénylem az együttlétet, ráadásul világéletemben nyitott voltam az izgalmas helyzetekre (szeretek szexi cuccokban megjelenni, szeretem, ha kikötöznek, a beöltözős játékokat stb.), ő azonban totál lefagyaszt a hozzáállásával. Mintha bűnös lenne az, amit csinálok. Mindig elhárítja a próbálkozásaimat, az unalmas pózokat, technikákat erőlteti. Szinte fejből tudom, hogy mit fogunk csinálni, mindig ugyanaz a forgatókönyv, aztán amikor valami mással próbálkoznék (mondjuk, hogy nézzünk közösen pornót), egyből hárít. Rettentő hülyén érzem magam. Lehet ezen változtatni, vagy veszett fejsze nyele? Én szeretem a szexet, az őrültséget, de úgy érzem, ő ebben nem partner. Üdvözlettel: Panka

Kedves Panka!

Egy 33 éves nő a legaktívabb női korszakának az elején tart, és ha ez az aktivitás párosul egy nyitott szemlélettel, az új befogadásával, kipróbálásával, és mindez szexuálisan is jelen van, az egy nagyszerű dolog. Az új kipróbálása, az élmények keresése az önismeret egyik forrása, hihetetlenül fontos dolog az életben. Ha pedig ezt szexuálisan is teszed, az a lehető legnagyszerűbb! Ehhez gratulálok! Hiszen így tudod meg, neked mi a jó, mi az izgalmas, így tudod majd segíteni a társadat abban, hogy igazán jó szexuális partner legyen, szexuális intelligenciája fejlődjön.

De ehhez ő is kell. Egy férfit nem elég elfogadni a szívünkkel (jó ember), szexuálisan is izgalmasnak kell találnunk, na és intellektuálisan is. Ha ez a hármas kötődés nincs meg, akkor előbb-utóbb nehézségeink lesznek a párkapcsolatban. A fél év még nem nagy idő egy párkapcsolatban, de ha ilyen alapvető különbségek mutatkoznak, akkor az később sem lesz másként. Nem tud kibújni a bőréből, és egy introvertált személyiségű férfiből, aki elkerülő stratégiával éli az életét, soha nem lesz egy kezdeményező, mindent kipróbálni akaró ember. Az, hogy valaki miért ilyen vagy olyan, az függ a genetikától, a szülői mintáktól, attól, hogyan születtünk meg, hogyan jöttünk a világra. És bármennyire szeretne ő változni, hogy „akarja” élvezni a szexualitást, „akarja” az újat, az nem ugyanaz, mintha spontán történne mindez. Mert ha csak a te kedvedért akarja, akkor nem motivált, egy kipipálni való feladatnak éli meg.

Ez hosszú távon nem működik, legkevésbé a szexben nem. A párkapcsolatban aztán mindkét fél szerzi a sérüléseket, sértődöttekké válnak, és amikor már hosszú időt töltöttek el együtt, netán gyermek is van, akkor a sorozatos kudarc miatt óriási távolság jön létre a két ember között, esetleg megcsalásokkal tarkítva a helyzetet. Csakhogy akkor már ott a gyerek is. Én a helyedben egy olyan párt keresnék, akivel megvan a tűz, a szenvedély. Mert az idővel úgyis alábbhagy majd. De ha ez eleve nincs is meg, akkor kár erőltetni. Inkább most hozz egy nehéznek tűnő, ám hosszú távon jó döntést, mint később kerülj egy csiki-csuki helyzetbe. Bízom benne, hogy tudtam segíteni. Sok sikert kívánok! – Bea



Elérhetőség

Bibók Bea bibokbea@gmail.com

Pszichológus, szexuálpszichológus, szexuálpszichológiai szakpszichológus, párterapeuta, szexuálterapeuta, szextanácsadó

A rendelésem helyszíne:
Budapest, 13. kerület, Radnóti Miklós u.11. 4/3. szám alatt található
A Westendtől 100 m-re.







Kezdőlap

Nincs bejegyzés.