Miért vagyok még mindig szűz?

 

Kedves Szakértő!
Nemrég olvastam az első szexuális együttlét megéléséről szóló cikket itt a Nőklapja Caffen. És örömmel láttam, hogy lehetőségem van feltenni egy olyan kérdést, amit eddig senkinek nem merte, habár már tudom egy ideje, hogy segítségre van szükségem. Kérdésem az lenne, hogy mi lehet a baj legbelül velem? 26 éves vagyok és még szűz. Az első csókot két hónapja sikerült átélnem részegen. Már tini korom óta félénk, visszahúzódó voltam, mindig csak egy-két barátnőm volt, akikkel lógtam. Számtalanszor megtörtént, hogy erős érzelmeket éreztem fiúk iránt, elöszőr 16 évesen. Aztán 21 évesen egy nálam egy évvel fiatalabb srácba zúgtam bele. Rettenetes volt, mert egyszerűen képtelen voltam kommunikálni vele. A hangom elhalt, a térdem kezeim remegtek, elhagyta minden gondolat a fejemet. Csak hallgattam bambán. Mára ez javult. A tavaly megismertem a munkatársamban az első férfit, akivel, ha botladozva is de mertem flörtölni. Mivel nagyon közvetlen személy, imádja a lányokat, imádja a szexet, rájöttem mennyire jó érzés, ha valaki bókol, játszadozunk, csipkelődünk. ezt azelőtt sosem tapasztaltam férfival. Viszont elkövettem azt a hibát, hogy vele ellentétben, nem voltam őszinte a saját szexuális életemről. magabiztosnak tettetem magam őt utánozva. Egyszer azon kaptam magam, hogy nemlétező expárkapcsolatomat ecsetelem neki. Szinte mindenkinek hazudok, mert szégyenlem magam... Annyira féltem a tudattól, hogy megtudja, még szűz vagyok (akkor 25 évesen), hogy a nyilvánvaló kínálkozó alkalom ellenére eljöttem tőle. Beleszerettem, de a félelem miatt képtelen voltam kimutatni, ignoráltam, mást mutattam attól ami bent volt. Ő talált valaki mást, megbántódtam, szenvedtem. Aztán elköltöztem egy másik országba. És most kezdek felocsudni.
Nem szívesen mesélek a szüzességemről senkinek (teher számomra, szégyen). De természetes, hogy munkatársak, barátok közt állandóan jelen levő téma. Ezért tettetem, magabiztosnak tüntetem fel magam még mindig ezzel kapcsolatosan. Úgy érzem ehhez senkinek semmi köze, nem kell tudniuk. Aztán újból arra ébredek, hogy megint itt egy fiú, aki teljesen mást hisz rólam, mint ami vagyok.
Nem tudom mi lehet a baj velem. Azt is észre vettem, hogy csak nagyon ritkán tapasztalom azt, hogy egy férfi kimutatja tetszem neki. Pedig nem vagyok csúnya, Igaz egy bombázó sem, de nőies vagyok. Mégis más lányokkal ellentétben, évente egy olyan alkalom ha adódik, amikor azt tapasztalom, hogy egy férfi kezdeményez nálam.

Nem tudom, mit csinálok rosszul. Nem vagyok a figyelem középpontja, nehezemre esik tartalmas párbeszédet folytatni kettesben egy pasival. Sokszor elpirulok, ami rettenetesen zavar, mert rávilágít félénkségemre. De láttam már csendes visszahúzódó lányokat, csúnyácskákat is, boldog párkapcsolatban, ami nekem sosem volt.

Azt még megjegyezném, hogy édesapám alkoholista volt egész gyerekkoromban részegen láttam. Sokszor összeverekedtek a bátyámmal, vér is folyt. egyszer-kétszer anyámat is elverte. Édesanyám meg egyedül dolgozott értünk, nem sok ideje maradt arra, hogy neveljen lelkileg. Soha sem mondtuk egymásnak, hogy szeretlek, legalábbis nem emlékszem és ahogy cseperedtem az érzelmek kinyilvánítása még inkább megrekedt. Gyerekkoromban sokszor mondogattam, h nem megyek férjhez, akkor még nem tudtam, hogy mit is jelent magányban élni. A magány miatt most rengeteget szenvedek, és nem bírom áthágni ezt a gátat, ami elzár az emberektől.

Mit tehetnék?

Kedves válaszát, hálásan köszönöm.

Üdvözlettel,
Emília

 

Kedves Emília!
Nagyon jól és lényegre törően leírtad történetedet. A kislány korodban elszenvedett családi történések sok mindent megmagyaráznak. A kislány - kinek az édesapja alkoholista - megélte a családi véres drámákba fulladó konfliktusokat, a családért önmagát feláldozó édesanya zárkózottsága megtanított Téged arra, hogy sok mindent magadba kell folytatnod. Mivel a családban sem beszéltetek érzelmekről, a kis Emília ezt tanulta meg, ezek a sémák dolgoznak jelenleg is benned. nem könnyű ezekkel a terhekkel NŐ-nek lenni, nőként jól érezni magadat. A férfiak elsősorban nem a szépségre, hanem a kisugárzásra érzékenyek. Ha egy nőnek izgalmas kisugárzása van, akkor szépnek látják, vonzódnak hozzá. Ehhez az szükségeltetik, hogy jól érezd magad a bőrödben. Akkor is meg lehet ezt valósítani, ha nincs barátod, sőt akkor is, ha még szűz vagy. Pontosan értem az aggodalmaidat. De nyugodtan engedd meg magadnak azt, hogy szűz legyél még. Ha olvastad a cikket, akkor azt is olvastad, hogy egy rossz élmény még nagyobb kárt tehet az elkövetkezendő szexuális életben, a női lelkedben, mint egy meg nem történt első szerelmeskedés. Az is érthető, hogy határozottnak és tapasztaltnak tünteted fel magad. Hiszen az ember, főleg egy nő olyan kiszolgáltatottá tud válni egyes esetekben, inkább színleli a tapasztalatot.
A problémát nem ebben érzem, hanem abban, hogy nem érzed jól magad, hiányérzeted van. Akkor pedig érdemes lenne ezzel mélyrehatóan foglalkozni. Mit szeretne Emília? Mi az oka annak, hogy visszahúzódó?( ezt terápiás keretek között lehetne feltárni). Hogyan lehetne szeretni önmagunkat? Mert bármilyen furcsa, a hibáinkkal, a félelmeinkkel együtt lehet szeretni önmagunkat. Csak megengedőbbnek, elfogadóbbnak kell lenni önmagunkhoz. Szeretni kell magunkban a nőt. Sőt, meg kel találni magunkban az őszinte nőt. Mire vágyik, mit mond, hogyan érzi magát? És ha önmagaddal rendben leszel, meg fogod látni, hogy a férfiak is vonzódni fognak majd hozzád, keresik a társaságod, és nagyra fogják értékelni azt, hogy nem adtad oda még magadat eddig bárkinek. Ha szükséged van segítségre, hívj bizalommal. Addig is figyelembe ajánlom a honlapomat.
Ha messze élsz, arra is van segítő megoldás.
Üdvözlettel:
Bibók Bea
Szextanácsadó
Pár- és családterápiás tanácsadó
0036309345094
www.pair-re-pair.webnode.hu



Elérhetőség

Bibók Bea bibokbea@gmail.com

Pszichológus, szexuálpszichológus, szexuálpszichológiai szakpszichológus, párterapeuta, szexuálterapeuta, szextanácsadó

A rendelésem helyszíne:
Budapest, 13. kerület, Radnóti Miklós u.11. 4/3. szám alatt található
A Westendtől 100 m-re.







Kezdőlap

Nincs bejegyzés.